Bendőserkentő takarmány-kiegészítő használata tejelő tehenészetekben.
Az elmúlt néhány évben tapasztalható kedvezőtlen közgazdasági változások (árbevétel-költség arányok romlása) miatt ma már nem lehet racionális cél a fajlagos tejtermelés további intenzív növelése.
Ezt erősíti, hogy a tejelési hozamok növekedésével egyidejűleg a két ellés közötti idő és az éves tehénkiesések számának növekedése következett be.
Cégünk - felismerve, hogy a jövedelmezőség fenntartásának lehetősége az adott termelési színvonal hatékonyabb realizálásában áll - két évvel ezelőtt kezdte meg első kísérleteit a bendőserkentő készítménnyel, amely mind összetételében, mind hatásmechanizmusában egy teljesen újszerű takarmányozási elképzelést valósít meg a hazai piacon.
A hatás lényege, hogy természetes anyagok felhasználásával a napi takarmányadagok emészthetősége (hasznosulása) nagymértékben megnő, miközben indirekt módon a szervezet energia ellátottsága is számottevően javul.
Ennek következményeként a laktáció első harmadában legnagyobb problémát okozó anyagforgalmi rendellenességek és energia deficites állapotok, valamint a tehén kiesések száma radikálisan csökken, miközben az egyedek tejtermelése kismértékben nő. Az állatok jobb kondíciója objektív módon megállapítható, a szaporodásbiológiai mutatók javulása következik be.
A készítmény etetését:
mennyiségben ajánljuk, azzal a fontos kiegészítéssel, hogy egyidejűleg a tehenek napi takarmányadagjából azonos mennyiségű átlag tehéntáp ( illetve előkészítő táp ) elhagyható.
A táp mennyiség csökkentésének oka a takarmányok hasznosulásának nagymértékű javulása, valamint elsődleges célja a legnagyobb termelés időszakában a szervezet terhelésének (máj méregtelenítő funkciója) csökkentésében áll.
A készítményt már közel 70 hazai nagyüzem kipróbálta, a legkülönbözőbb termelési szinteken. Az esetek döntő többségében (3-4 helyszín kivételével) az elvárt jótékony hatások a gyakorlatban is igazolódtak és ma már számos telepen rendszeresen - a napi takarmányadagba illesztve- használják azt. Kihangsúlyozva, hogy a pozitív változások mértéke nyilvánvalóan az adott alapállapot függvénye is, meghatároztuk a készítmény rendszeres etetése esetén elvárható „minimum-hozadékok” mértékét, melyek a következők :
Kalkulációnk szerint valamennyi változtatás költség és árbevétel alakulásával számolva az etetés éves szinten 100 tehénre vonatkoztatva minimálisan 2 millió forinttal javítja a felhasználó eredményességét.
Itt kell megjegyeznünk, hogy a jelzett eredményesség javulásában - azok nehezen vagy egyáltalán nem meghatározható mértéke miatt - számos további jótékony változással nem tudtunk kalkulálni, úgy mint: